Bár nem rajongok a szőke hercegekért, azért izgatottan vártam, hogy meglássam a tősgyökeres svédeket. Egy új helyen mindig az emberek érdekelnek a legjobban. Na jó, igazából a sütik, utána a környezet, de a harmadik hely is szép hely, és ez már tényleg az embereké.

Szóval vártam, hogy megpillantsam a szőke, szálfatermetű egyéneket, határozott arcéllel. A vikingek hős leszármazottait, akik, ha nem is hadonásznak újabban harci fejszékkel, a fast fashion-ben vett kockás ingűk alatt, meg a szemük sarkában azért van keménység.

Vártam.

Az első egyén, akivel érkezésünk után  találkoztunk Hassan volt.Taxis. Valahonnan Marokkó környékéről jött családostul. Fekete volt, mint a szén, de olyan szépen csapatta az autópályán 160-nal és olyan kedvesen vigyorgott, mikor eltévedt az uticélunktól néhány kilóméterre, hogy nem lehetett rá haragudni. Ahogy a hotelünk recepciósára sem. Hatalmas barna bogár szemeivel lenyűgözően tud nézni, ahogy valószínű minden testvére, akikkel együtt nőtt fel Törökországban.

A hotelben a késő délutránra való tekintettel már számos szállóvendég jött ment (sorry for that), a legtöbben valamilyen indiai házi leplet, esetleg betyárosan lengő nadrágot és tangapapucsot viseltek. Utóbbi 6 fokban meglepő választás, de hát akik a tehenet tisztelik, rossz emberek nem lehetnek.

Útban a vacsoránk helyszínére meglepődve láttam, hogy még mindig nem látom. Márhogy a svédjeimet. A szőkéket a baltás nézéssel, szakállal, meg combbal. Izmossal és rettenthetetlennel. Nem voltak sehol. Az igazat megvallva az utcán két igen túlpörgött fiamat és a férjemet leszámítva nem volt senki. Ez egy közel kétmilliós nagyvárosban kissé posztapokaliptikus jelenség, aztán másnap kiderült, hogy csak a szigorúan 4-ig tartó munkaidőnek köszönhető, meg annak, hogy egy irodanegyedben lakunk.

Nade vissza a vadászatomhoz!

Enni már csak a környék egyetlen plázájában lehetett, hát becsörtettünk.Aki a magyar propagandából csak egyetlen morzsácskát is fogyasztott, annak javaslom, hogy jobban tájékozódjon nálam Svédország etnikai összetételéből, mert ami ebben a plázában svéd valóság címén szembejött az felér egy akudt szívmegállással. 

Most írjam le, hogy konkrétan egy, az az egy darab európai rasszhoz tartozó ember sem volt ebben a plázában rajtunk kívül vacsoránk idején?

Leírtam és elhiheted. Voltak viszont hangosan magyarázó szakállas urak, kendős hölgyek, microfonhead rapperek és néhányan a távolabbi keletről. A világ csokoládébőrű népességének minimum 50 árnyalata vidáman falatozott és shoppingolt a Kista Galleria-ban, ami a félreértések elkerülése végett nem egy no-go zónában, hanem az Info Park stockholmi megfelelőjében található.

Megnyugtatásodul közlöm, túléltük, sőt! Az eddigi ittlétünk során ha extra kedvességben - ajándék csoki, ajtónyitás, széles mosoly - részünk volt, mind valamilyen idevándorolt népcsoport tagjától érkezett. Ez nem migránshimnusz, ezek csak az eddigi tapasztalatok.

De vissza a svédekhez. Szóval mindenki nyugodjon le, bár ott és akkor nem voltak, léteznek. A belvároshoz közeledve egész szép számmal fellelhetőek belőlük példányok, kis számban ugyan, de színesítik a metrón utazó vidám közösséget, akik között mi, magyarul karattyolók fel sem tűntűnk senkinek.Nem túl barátságosak, de ha megszólítod őket segítőkészek és mindig, ismétlem MINDIG átengednek a zebrán babakocsival.

Ja, azt még elmondom. Első svédemet szerda dél körül pillantottam meg egy irodaházból jött ki. Magas nem volt, de a haja elég szőke, a szeme pedig kellően tengerszínű volt ahhoz, hogy elhigyjem, helyi erő. Marcona szakállat, olasz bőrcipőt és  zöld átmeneti kabátot viselt narancssárga kapucnival - a United Colors of Benneton 2017 tavaszi kollekciójából.